Kellemes telefoncsörgés-sorozat fültanúi lehetek a mozilátogatók túlnyomó része, hiszen világszerte vásznakon a Fekete telefon, a Doctor Strange első felvonása kapcsán ismerté vált Scott Derrickson legújabb filmje. A Blumhouse ezennel nem spórólt a telefonszámlán, na de lássuk, hogy mindez mennyire érte meg nekik.
A történet szerint egy komoly fenyegetéssel bíró, Portyázó névre hallgató gyerekrabló keseríti meg a külvárosiak életét, aki sorra ejti áldozatul az ott élő fiatal lakosokat és természetesen a megannyi préda után a film központi karaktere, Finny is a kezei közt, majd a pincéjében landol, ahol megismerkedik egyetlen szobatársával, egy korom sötét vezetékes telefonnal, melyben halott testek hangjai szólalnak meg.
A visszafogottan szaturált mozi esetleges közkedveltsége az emberközelibb karakterein és a földhözragadtabb megoldásain múlhat. A karakterek felé irányuló szimpátia, együttérzés adja a filmnek azon esszenciáját, amiért a hatás az izgalommal lesz egyenlő. Ez sokszorosan igaz egy olyan helyzetben, amikor egy olyan filmről esik szó, melyre jegyet váltva és az időnket áldozva kell szorítanunk egy gyámoltalan tininek egy sötét pincében. És persze a szereplőválogatásán is igen sok múlik, amire jelen helyzetben szitán nem látok okot panaszra. Igazság szerint mindez működött, mint ahogy az is, ami a kiszabadulás eszközéül szolgáló ötleteket illeti. A kézelfogható megoldások igyekeztek elhitetni velünk azt, hogy főhősünk nem csoda vagy szerencse folytán élvezhette újra teljesen egészében a napfény kellemes sugarait, hanem okos, ötletes megoldásoknak hála. Mindezzel ellentétben a földhöz ragadottság ennyiben ki is fújt, hiszen a kagyló felvételét követően megszólaló elhunytak hangjai a fent említettek ellentétjéül szolgált. A film közben magyarázatot viszont aligha kapunk arra, hogy eme telefonon keresztül vajon miért érkezhet főszereplőnk számára segítség a túlvilágról, ami pedig a természetfelettiség irányába készteti elvinni a néző ezen alapuló gondolatait. Amennyiben pedig nem erről van szó (bár miről másról lenne?), abban az esetben pedig nyitott kérdés maradt a narratíva ezen része. Nyitott kérdésekkel pedig vigyázni kell, hiszen azok, - amennyiben nem működnek - könnyen felfoghatatlanná teszik a történéseket, ami ebben az esetben sokkal inkább jellemző. Ezek után természetesen a lerágott csont félbetörését képezi minden olyan körítés, mely a főszereplő státuszát és a várost védelmező rendőrök marionett bábú hatású alkalmazást illeti.
A Feket telefon egy olyan horrorfilm melynek valósághű elemeit sikerült megbolondítani egy kis természetfeletti fűszerezéssel, mely utóbbi elképzelhetetlensége a középkategóriás moziélmények polcára helyezi a filmet.
A kevesebb néha több. Eszmél rá Tom Holland Pókembere az Idegenben alcímet viselő második rész végén történtek után, mikor egy csapásra a köztudatba kerül Pókember kiléte, és ahelyett, hogy egy szűkebb ismerősi réteg, már egy földkerekség tudja ki az a Peter Parker. Az ebből adódó nehézségek természetesen nem csak a fiatal pókcsípte főhősünk, de a közeli barátai és rokonai életét is jelentősen megnehezítik. Parker Dr. Strange segítségében reménykedve látogat el a varázslóhoz, melynek hatása újabb nehézségeket okoz a történet szereplőinek. Pókembernek ezúttal a multiverzum számos gonosztevőjével kell farkas szemet néznie. Véleményünk következik.
Richard Williams (Will Smith), valamint lányai Venus és Serena kis koruk óta állhatatosan és rendületlenül küzdenek azért, hogy a legjobbak legyenek a tenisz sportágában. Szokás mondani, hogy a sikerért meg kell küzdeni, és nincs ez másként ebben az esetben sem, viszont az odáig vezető út nem túl egyszerű, hiszen hihetetlen kitartásra, valamint önkontrolra van szükség a kívánt cél eléréséhez. Nemcsak a hovatartozás bonyolult viszontagságaival, de kisebb-nagyobb családi nézeteltérésekkel is farkas szemet kell néznie mind a lányoknak, mind pedig a gondosan megfontolt tervhez ragaszkodó Richardnak, melyben pedig a sikerhez vezető út köveit rakta le a főhős. Véleményünk következik.
