A film főszereplője Dorka (Marczinka Bori), az elszánt és cserfes kislány nem nyugszik miután megtudja, mostohát kap. Viola (Pálmai Anna), András (Bokor Barna) újdonsült jegyese ugyanis pont annyira gonosz, mint a mostohák legtöbbje a mesekönyvek sötétebb lapjain. Dorka megállíthatatlan, hiszen miután édesapja táborba küldi őt, barátait is bevonva száll szembe a újdonsült gondviselőjével. Itt találkozik András a szimpatikus táborvezetővel, Eszterrel (Csobot Adél), aki a mostohával ellentétben pedig egy tökéletes pótmamának bizonyul. Véleményük következik.

Dobó Kata legújabb elképzelése olyan, mint egy félig-meddig jól sikerült dobostorta, ahol a karamelltető még lecsúszik az ember torkán, viszont az étvágygerjesztő sütemény többi része egy ízetlen maszlag, melyre az első falat után már ránézni is rossz. Nos, a kinézet a legtöbb helyen stimmel, ahogy a cukrászdákban a sütemények túlnyomó része is. A díszletek és a jelmezek a lehető legnagyobb rendben vannak, így filmről élsőre abszolút Alice Csodaországban, vagy akár Charile és a csokigyár című Tim Burton alkotások jutottak eszembe. Tehát a látvánnyal semmi gond nincs, feltéve, ha sikerül gyorsan magunk mögött hagyni, azokat a jeleneteket ahol erőszeretettel használták a vizuális effektusok különböző formáit a készítők. 

Ezzel szemben viszont sokszor minden egyéb szempontból rettentő kínos nézni ezt a filmet. A történetét tekintve pedig egy pontól megmagyarázhatatlan és zavaros, ami sajnos odáig vezet, hogy egy idő után a film kidobja magából a nézőt és sokkal inkább foglalkozna mással, mint egy bugyuta és gyorsan elfelejthető, különböző valós díszeletek és silány CGI jelenetek kombinálta világgal. Ez egy olyan koncepció, mely legfeljebb a kisebb korosztályt tudja lekötni a látványvilágával, annak ellenére, hogy többek között a műfaját tekintve egy családi filmről van szó. A története semmilyen téren nem okoz maradandó élményt, valamint a zenei világa sem hangzatos, a daloknak meg épphogy sikerül kissé árnyalni a karaktereket. Egyszóval semmivel nem több ez a film a véletlenszerű zenéivel, mint azok nélkül lenne.

Dobó Kata legújabb mozija, olyan mint egy üres szaloncukorpapír a karácsonyfán. Odalépve és kibontva azt, látjuk, hogy nincs benne semmi, hiszen gyermekünk már megette belőle a csokit és visszaakasztotta az üres csomagolóanyagot a fára, hogy ne szerezzünk tudomást a turpisságáról. Jobban belegondolva lehetséges, hogy erről a filmről sem kellett volna tudomást szerezzünk, pont úgy, ahogy szülőként az édesség hűlt helyéről sem. Csak hagyjuk ott érintetlenül, had lógjon tovább a mozis weblapok filmkínálatában.

Összegzésképp:

Sajnos a látvány nem minden, hiszen egy történetért ülünk be a moziba, mely jelen helyzetben nem több egy kaotikus, elfelejthető és leginkább érdektelen elképzelésnél. Egy musical, melyben a zenék kiváltképp zavaróak, és egy családi film, mellyel valószínűleg csak egy vékonyabb réteg tud azonosulni.