A kevesebb néha több. Eszmél rá Tom Holland Pókembere az Idegenben alcímet viselő második rész végén történtek után, mikor egy csapásra a köztudatba kerül Pókember kiléte, és ahelyett, hogy egy szűkebb ismerősi réteg, már egy földkerekség tudja ki az a Peter Parker. Az ebből adódó nehézségek természetesen nem csak a fiatal pókcsípte főhősünk, de a közeli barátai és rokonai életét is jelentősen megnehezítik. Parker Dr. Strange segítségében reménykedve látogat el a varázslóhoz, melynek hatása újabb nehézségeket okoz a történet szereplőinek. Pókembernek ezúttal a multiverzum számos gonosztevőjével kell farkas szemet néznie. Véleményünk következik.

A film erősen indít, hiszen a készítőknek nem volt elég a már így is bátor, valamint merész alaphelyzet bemutatása, így hát karakterfelvezetés szempontjából is egy olyan hype-ot biztosít a nézőközönség számára, melyet én személy szerint utoljára az Endgame közben éltem át. A Nincs hazaút esetében a tragédia és a komédia is remekül megfér egymás mellet - mint ahogy azt a Marvel filmek többségétől már megszokhattuk -, ami egyben számos mosolygásra alkalmas, vicces, valamint tragikus és szívfacsaró jelenetet is egyaránt képes biztosítani.

Viszont mindemellett a Nincs hazaút egyik legnagyobb erénye talán az az érzelmi töltet, mely a rajongók magas fokú kielégítésére szolgál. Természetesen nem csak a hardcore fanok szívét veszi célba a Tom Holland alakította Pókember legújabb kalandja, hiszen ez a mozi egy olyan érzelmi hullámvasút, melyből nem könnyű kiszállni. Viszont, ehhez nyilvánvalóan hozzájárult a film dramaturgiája is, melyhez merőben hozzájárult az az elképesztő és sokoldalú színészi tehetség, melyhez foghatót sem Hollandtól, sem pedig Zendayatól nem láthattunk még az MCU kötelékében. Az egyedüli negatívum talán kizárólag a történetben keresendő. Ez nem azt jelenti, hogy a cselekmény unalmas, vagy bizonyos részei fölöslegesek, sokkal inkább pusztán annyit, hogy nem volt túlbonyolítva a cselekvés, ami pedig egyszerűen a könnyedség érzését teremti elő. Ezzel természetesen nincsen semmi baj, viszont senki ne egy végjáték Végjáték szintű cselekvés-sorozatra számítson.

A Nincs hazaút a rajongókért van. Ez érződik mindegy egyes percén. Aki szereti az MCU-t vagy valamennyire ismeri pókember karakterét, akkor a csalódottság érzése nagy eséllyel elkerüli majd a nézőt. A másik oldalról viszont az is igaz, hogy a fent említett rajongótábor mellett valószínűleg mások is beülnek a filmre. Náluk a fanservice-túlzsúfoltság erősen körbelengi majd a filmet. De akárhogy is, kellet ez a film, főleg az emúlt időszak után. A közelmúltban szórakozhattuk a végig volt a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendáját, valamint az Örökkévalókat is, mely az új karakterek bemutatására illetőleg azok árnyalására helyezte a hangsúlyt, itt viszont érződik, hogy a már meglévő rajongók teljes körű kiszólgálása a legfőbb cél. És hát ne felejtsük el, hogy ezek után újra olyan ismert karakterek kerülnek majd a nagy vászonra, mint Strange, illetőleg Thor.

Összegezve:

Egy olyan - túlnyomórészt - fanservice filmről beszélünk, melyben az érzelmi töltet, a dráma, valamint a humor együttese, közel tökéletes kombinálása és ezek látványos megvalósítása teszik ezt a mozit kiváltképp szórakoztatóvá.